Barátnőm, május 15.-én férjhez ment. Párjával a kis létszámú
nászt június 10.-én gondolták megünnepelni, hogy mégis osztozzunk mi is az
örömükben. Mivel sem menyasszonyi ruha, sem lakodalom nem volt a vele járó
hálás és hálátlan feladatokkal együtt, arra gondoltam, hogy meglepem egy szebb
tortával, legalább az legyen Neki. Emeletes tortát terveztem, nem hagyományos
fehérrel, hanem színesben, hiszen nem kötött, formális lagziról beszéltünk,
hanem egy kis beszélgetős, örömködös összeröffenésről. Terveim szerint a
tortáról rózsák „csorogtak” le. Ehhez (mivel azon a héten délutános voltam)
naponta gyártottam le a díszekhez a virágokat. Első 2 nap alig 6-6 rózsa készült,
azok sem igen hajaztak az igaziakra, a hét végére már belendültem, és a virágok
is formálódtak.
Szombaton „estem neki” a sütésnek, krémkészítésnek,
és estére maradt a borítás. Az első problémám az alsó szint piskótájával
kezdődött, mivel nem tudom milyen okból a piskóta nem volt hajlandó szépen
feljönni. Pedig nem kevertem túl, de nem is siettem el a kidolgozást, nem
nyitogattam a tűzhelyet, a tojás friss volt, tehát számomra rejtély mi történt.
Főleg hogy az emelet piskótája pedig szép magas lett. Az alsó szint csoki az
emelet gesztenye ízre lett megálmodva. Betöltöttem a lapokat és beszórtam a hűtőbe
pihenni. A következő problémám a fondant volt. Már az alsó réteg bevonásakor
elkezdett szakadozni, de ugye nincs gáz, újra gyúrtam, végre probléma nélkül
ment fel a tortára. Az emeletnél kétszeri átgyúrás után végre szakadás nélküli
lett a massza, feltekertem és tettem rá a tortára. Mire teljesen beborítottam a
tortát a bevonat elszakadt pár helyen. Na, itt már közel voltam a bőgéshez, a
kiborulás szélén lázasan kezdtem találgatni, hogy mivel tüntethetném el azokat
a rémségeket.
Így kerültek rá elszórva a csúf pöttyök és akkor már az alsó
szintre a kis virágformák. Az emelet közötti rést golyókkal festem el. Nos, ezekből
a végállomáshoz közeledve pár úgy döntött jobb nekik máshol és lepotyogtak.
Pedig még a férjem figyelmét is felhívtam, hogy figyeljen a hirtelen fékezésre,
mert olyan nehéz és nagy a torta, hogy csak a szélvédő fogja megállítani. A
lényeg, hogy odaértünk és még a Barátnőm is imádta a tortát. Anyukája is
megcsodálta, főleg mikor kiderült, hogy én készítettem. Húgom vígasztalt, hogy
szép lett, és különben is, mit várok magamtól, hiszen ez csak az 5. tortám,
lesz ez jobb is.
Az íze mindenkit meggyőzött, de a BEST az a csokis rész
volt. A gyerekek megízlelték a golyók lopkodásának édes ízét, tehát az is
fokozatosan tünedezett a tortáról. Én pedig örültem, hogy végre, hosszú idő
után ismét találkoztam a Barátnőmmel.
És akkor a képek:
Szóval, ha nem is volt túl szép, de egy remek napot koronázott meg. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése