Szem a lélek tükre (A lelketlen Gésa esete Katával)

 (Első, amit megjegyzek magamnak: Menteni, menteni és menteni a kész bejegyzést. Hiába, no, a régi füzetbe vezetett naplómnál soha nem volt olyan gondom, hogy ha rossz helyre teszem az egyik ujjam, akkor az előtte leírt szöveg nyomtalanul eltűnik.)
 Szóval úgy hírlik, hogy a szem a lélek tükre. Ebből kiindulva a Gésám eléggé lelketlenre sikeredett, de juszt sem fogom lemosni. Nem is akadt addig gondolatban sem félelem bennem, amíg Anikó meg nem jegyezte, hogy a szemeivel kellett volna kezdenem (mindig az arcfestés volt a fő mumus, nem a szemfestés). Aztán találtam pár szabad órát és a Nő elé ültem, és csak ültem és paráztam. Nem a lenni volt a kérdés, hanem a festeni? Aztán festettem, de inkább ne tettem volna. Kényszerem támadt, mosogatási, de legyűröm, ha addig élek is. Így marad! Kicsit javítgatok rajta, attól rettegve még borzasztóbb lesz. Amúgy befestettem a haját és színt adtam a legyezőjének is. Megfogadom, hogy legközelebb megkérem Anitát, Anikót, Évát és Zsuzsát, vagy az összes üvegfestő Barátnőmet, hogy a szemfestést vegye át tőlem, vagy szemtelen képeket fogok mától pingálni.
Ez lett az eredmény ma:

A legyező legalább tetszik

 Hát itt tartok, és még mennyi minden van még vissza a kész képig. :)