2012. augusztus 13., hétfő

3az1ben (3 torta 1 hétvége)

   Az elmúlt hétvége 3 tortát szült. Meglepődtem, hogy nagyon jól haladtam. Azt hiszem már kicsit nagyobb rutinnal szerveztem meg a dolgaimat, mint eddig. A piskótákat pikk-pakk kisütöttem, elégedetten vettem tudomásul, hogy nem csak én voltam csúcsgyors (magamhoz képest), de a tortalapok is szépek lettek. 
 A 3 torta közül 2 saját elfogyasztásra (Lezzel mind a ketten most ünnepeltük a születésnapunkat) 1 pedig olyan köszönetként sütődött.
    Első sorban a köszönet tortáról ejtenék pár szót: Mivel Gyuri szomszéd nagyon kedves és segítőkész volt, így egy tortával gondoltam meghálálni a hozzánk való jóságát. Egy alkalommal beszélgettem Vele, és szóba kerültek a torták. Megkérdezte, hogy Neki mikor sütök valami finomat? Hát, itt volt az alkalom, hogy a vasárnapi ebédet egy 20 cm-s tortával megkoronázzam. A beszélgetésünk során Ő a fekete erdő tortát emlegette, nos egy ilyen tortára nem készültem rá, de gondoltam egy kellemes gyümölcsös, joghurtos torta elnyeri az ízlésüket. :) Leznek őszibarackos joghurtkrémes volt a kívánsága ( a másik verzió puncs volt, de azt leszavaztam!) így nem volt kérdéses, hogy az emberem tortakrémjéből készítek többet, és azzal fogom megtölteni a hálatortám. Ezt a krémet Anikó névnapi tortájánál már kipróbáltam, és nagyon finom, így azt vetettem be ismét. A krémet egy tortás blogon nézelődve találtam és fordítottam le, nem is igényel nagy munkát, viszont tényleg szuper. Nem kívántam túldíszíteni, így kék fondant-nal borítottam és egy sárga fantázia virágot biggyesztettem a közepére. Még mielőtt a másik két tortának neki kezdetem volna, gyorsan el is jutattam a tulajdonosához, így nem kellett azon gondolkodnom, hogy miként férek el a hűtőmben. Íme, így nézett ki: 




  5.-én volt a férjem, Lez születésnapja. Mivel igazi vízműves, még talán a lelkét is adná a cégért, így Ági barátnőm ihletésére elkészítettem számára egy mellékmérőt. Jó magas lett, mivel nem spóroltam ki a krémet a tortából. Kék fondant-nal voltam be, és a „vízóraállás” ahol a köbmétereket mutatná, úgy készültek, hogy az a betöltött éveit szimbolizálta. Lent a kis tekerős izék pedig a születési évét, visszafelé olvasva. Leznek nagyon tetszett, mondhatni boldog volt, talán soha nem örült még ennyire egy mellékmérőnek. :)

                                                                         


   
  Mivel a saját születésnapomat 12.-én ünnepelem, magamnak is készítettem egy tortát, olyan József Attilásan: „Ajándék, mellyel meglepem magam…” A családban nagy kultusza van a csokoládé töltelékeknek, így a Royal torta krémje lett átgondolva a család ízlésére. Nem vanília pudingos, hanem étcsokoládés pudinggal készítettem el. A saját tortámnál kicsit szerettem volna utalni a másik hobbimra, az üvegfestésre, és így jött az 5let, hogy egy régebben üvegre vitt gésát fogok royal icing-el felvinni a tortára, legalább az azzal való rajzolást is próbálgatom (erre egy saját torta tökéletesen megfelelt). Azt hiszem, most kicsit sűrűbb lett, mint a keverő pultos tortánál, nehezebb volt vele bánni, de a végeredménnyel elégedett voltam. A gésát magát gombostű segítségével „felkontúroztam”, átrajzoltam a tortára, a kicsi lyukakat kellett csak követnem a szürkére színezett cukormázzal. Itt nagy hasznát vettem, hogy üveget is szoktam kontúrozni, talán ennek köszönhetően nem fáradt el a kezem a levegőben való lógatástól. :)



  Vasárnap ebéd után, nagy sikert aratott a két tortánk. Az íz teszten mind a kettő sikerrel vizsgázott. Itt szeretném megköszönni Misztiknek és KicsiNónak az ajándékomat. Ők egy kézzel készített kötény és fejkendő szettel járultak hozzá a tortasütéses bolondériámnak. Húgom még annyit hozzáfűzött, hogy most már muszáj lesz cukrásznak lennem, ha már megtervezte a logómat.
                                                             

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése